2018-11-06

Lovas Nemzet 2018 július

 Endrődy olvasónapló 9. rész

A szárkezelésről

 

Folytatva Endrődy Ágoston Give your horse a chance című könyvének "szemelgetését" ezúttal nem egy rövid szakaszt vesézünk ki, hanem egy témát járunk körbe, ez pedig a szárhasználat.
 

1. A szár üzenettovábbító eszköz
A szárkezelésről először a könyv első részének harmadik fejezetében olvasunk, amely azzal foglalkozik, hogy a lovasnak hogyan kell jelzéseit közölni a lóval. A szár tehát nem egy olyan eszköz, amivel a ló fejét ide-oda húzkodjuk, mint valami zsinórbábot, hanem egy kommunikációs csatorna a lovas és a ló között. Ezen a csatornán a lovas két alapvető jelzése lehet: a húzás és az engedés. Ebből az következik, hogy a szár lovaglás közben sosem lehet teljesen néma. Ekkor ugyanis az engedés nem volna lehetséges, hiszen engedni csak úgy lehet, ha van miből. Endrődy szerint tehát a szárnak nem szabad alaphelyzetben lazának lennie. Az alábbi két mondat azonban igen figyelemre méltó:
Amikor a kezünket használjuk, akkor a szárat kell húzni és nem a ló száját, amikor engedünk, a száron kell engednünk, de nem veszíthetjük el a kapcsolatot a ló szájával.
(A szerző fordítása)
Ha a száron úgy akarunk húzni, hogy az ne jelentse egyszersmind a ló szájának húzását, akkor a szár mégsem lehet alaphelyzetben feszes. Illetve, ahogy az előbb mondtuk, ha nem akarjuk a kontaktust elveszíteni a száron engedéskor, akkor a szár nem lehet alaphelyzetben laza. Igaza van annak, aki arra gondol, hogy ez bizony ellentmondás. Ennek a feloldását én abban látom, amit az előző havi számban írtunk a kiegyensúlyozó befolyásról. Ez azt jelenti, hogy minden hatást az ellentétével állandóan váltakozva alkalmazunk, nagyon kis mértékben ugyan, de a nyomást mindig engedés, az engedést mindig nyomás követi, soha semmilyen hatást nem alkalmazunk tartósan és mereven. Tehát például ahelyett, hogy hosszan és kitartóan elkezdenénk húzni a szárat (akár egy, akár két oldalon), csupán egy nagyon kis mértékben fokozzuk rajta a nyomást, amit engedés követ és ismét nyomásfokozás. Ugyanígy ha engedni akarunk, nem dobjuk el a szárat, hanem kis mértékben csökkentjük az alaphelyzetnek megfelelő (enyhe) feszülést, majd visszaállítjuk az alaphelyzetet. S mind eközben kezünkkel követnünk kell a ló fejének mind az esetleges hajlításból, mind az adott jármóddal együtt járó "bólogatásból" adódó mozgását. Azt, hogy a váltakozó hatások közül végül is melyik fog érvényesülni, az dönti el, hogy melyik a kifejezettebb: az engedés vagy a húzás.
Endrődy arra is fölhívja a figyelmünket, hogy noha csak ez a két alapvető hatás áll rendelkezésünkre, a szárakkal mégis nagyon sokféle különböző kívánságunkat közölhetjük a lóval. Ez megint csak azért lehetséges, mert a húzás-engedés állandó váltakozása rengeteg variációt tesz lehetővé. Nemcsak abban, hogy épp melyik erősebb, hanem hogy milyen gyorsan változtatunk. Lehet pl. lassan, fokozatosan növelni a húzást, és gyorsan engedni. Lehet a kettő közt hosszabb-rövidebb ideig "kitartani" vagy a húzás után azonnal engedni.
 

2. A szárkontaktus
A könyv második részének elején találunk ismét egy hosszabb, a szárkezelésről szóló részt. Itt ezt olvassuk.
"[a szárkontaktus] azt az állapotot jelenti, amikor a ló szája a lovas kezével a zablán és a szárakon keresztül puha kapcsolatban van." (A szerző fordítása)
A továbbiakban arról esik szó, hogy ennek kettős szerepe van. Egyrészt mentális kapcsolatot teremt a ló és lovas között, másrészt fizikai segítséget nyújt a lónak. A fizikai segítség kétféleképpen nyilvánul meg. Egyrészt elölről támaszt ad a ló "rugórendszerének", amely a könnyed lengő mozgást biztosítja, másrészt a ló képzettségi fokának megfelelő, éppen megkívánt összeszedettséghez kijelöli a keret első határát.
Ami a mentális kapcsolatot illeti, ez ugyan arra utal, amiről az első részben volt szó: a szár "hírközlő csatorna", ami információt közvetít oda és vissza ló és lovasa között. A szár fizikai szerepének értelmezése azonban véleményem szerint némi meggondolást igényel. Több más szerző is szívesen használja a rugó hasonlatot a ló mozgási rendszerével kapcsolatban. Ez didaktikailag jónak látszik, azonban kifejezetten megtévesztő lehet, épp a szárhasználattal kapcsolatban. Ha ugyanis a ló testét rugóként fogom föl, az a képzetem támad, hogy amikor össze akarom szedni a lovat, akkor ezt a szárak megfelelő húzásával tehetem meg. A rugó egy mechanikus eszköz, nyugalmi állapotából összenyomni vagy kinyújtani csak külső erő képes, "aktívan" csak a külső erő megszűntével áll vissza eredeti helyzetébe. Mi más szolgáltathatná ezt a külső erőt, mint a szárak? Csakhogy a ló nem mechanikai eszköz, hanem élőlény. A célunk pedig nem az, hogy összepréseljük, hanem hogy saját izmait használva ő maga szedje össze magát, azaz vigye hátra a testsúlyát, hajlítsa meg a hátsó combjának ízületeit (konchajlítás). Hogy mennyire így van ez, az Kókay Pál Hátulról előre című, gyakran idézett írásából derül ki egyértelműen. Kókay szerint ugyanis a száron lévő ló kitölti a keretet: ha rövidítünk a száron, akkor föligazodik, ha pedig engedünk a szárakon, akkor megnyúlik előre, úgy, hogy a feje a két lába elé kerül. Világos, hogy a szárakkal nem lehet előrefelé ható külső erőt gyakorolni, csak a ló aktív izommunkája eredményezheti a megnyúlást. De ugyanezt az aktív izommunkát kell elérnünk a "rugó" összenyomásakor, vagyis az összeszedéskor is. Erre találunk utalást Endrődy könyvében a második rész vége felé (a II. rész 5. fejezetben) ahol arról ír, hogy a "rugó" elejére gyakorolt nyomásnak olyannak kell lennie, hogy ne váltson ki ellenállást, mert ebben az esetben a hatás "elakad" a ló elején. A "ne váltson ki ellenállást" talán még inkább egyértelműen úgy fogalmazhatjuk: a ló aktív közreműködését akarjuk elérni. Csak ekkor lehetséges, hogy ne csak a fejét és nyakát préseljük össze (csak utalnék a túlhajlítás körüli ádáz vitákra) hanem a ló egész teste összeszedett állapotba kerüljön. Ennek érdekében a szárhatást impulzusszerűen alkalmazzuk, a nyomást engedés követi és a két száron váltakozva használjuk, sosem egyszerre. Világos, hogy ha a ló mozgási rendszere mechanikus rugó volna csupán, akkor az engedés pillanatában visszaállna a kiindulási helyzetbe, a váltakozó szárhasználat miatt pedig ide-oda nyaklana, és nem érnénk el semmit. A szárkontaktus állandósága tehát nem folyamatosan fönntartott nyomást kell jelentsen, hanem azt, hogy a szár egy olyan "telefonkapcsolatként" működik, ahol a két fél sosem "nyomja ki" a másikat, a vonal folyamatosan él, azonnal bele lehet beszélni – nem kell először "fölhívni" a társunkat.


3. Lovaglás szár nélkül?
Ha a szár nem mechanikai eszköz, hanem jelző berendezés, akkor föl lehet tenni azt a kérdést, hogy lehet-e ugyanilyen jelzéseket máshogyan közvetíteni, magyarán lehet-e szár nélkül lovagolni? Az előző hasonlatot folytatva: mondjuk telefon helyett Skype-on akarunk beszélgetni.
Ha valaki arra gondol, hogy a szár nélküli lovaglás afféle modern kori eretnekség, amit a "természetes lókiképzők" szabadítottak az emberiségre, bizonyára meg fog lepődi azon, hogy Endrődy Ágoston külön szakaszt szentel a kérdésnek, részletes instrukciókat ad arra, hogyan tanítsuk meg a lovunknak a pusztán testsúllyal történő irányítást – természetesen a fokozatosság elvének szigorú alkalmasával.
Szárat fogni tehát lehet két kézzel, egy kézzel és nulla kézzel. Logikus, hogy Endrődy könyvében a szár nélküli lovaglásról szóló rész az egykezes szárhasználat leírását követi. A fokozatosság elve szerint ugyanis nem úgy történik a dolog, hogy egyszer csak levesszük a szárat a lóról, aztán a Gondviselésre bízzuk magunkat. Úgy is lehet szár nélkül lovagolni – és így kell kezdenünk – hogy a szár ott van a ló nyakán, csak nem nyúlunk hozzá. Eleinte szükségünk lesz korrekcióra, ha a testsúllyal, combokkal adott jelzés nem elég. Inkább nyúljunk ilyenkor a szárhoz, semmint elveszítsük a kontrolt a helyzet fölött. Legföljebb följegyezhetünk magunknak egy "hibapontot" valahányszor kénytelenek vagyunk a szárat használni. Később aztán egyre ritkábban kell ehhez folyamodnunk. Természetesen eleinte zárt helyen, ismerős környezetben gyakoroljuk, ahol a ló nincs kitéve váratlan ijesztő hatásoknak.
A szár nélküli lovaglás azonban nem öncél, hanem a kiképzés része, amely a lóra és a lovasra is jó hatással van. Ezeket Endrődy így sorolja föl:
- fokozza az ellazító gyakorlatok hatását
- javítja a lovas egyensúlyát, segít az üléstől független kéz kialakításában (a ló legnagyobb megelégedésére)
- növeli az önbizalmat, könnyűvé teszi a lovas kezét, hiszen már kéz nélkül is képes kontrollálni a lovat
- megtanítja a lovast arra, hogy fölismerje a ló fizikai és mentális állapotával kapcsolatos problémákat, lehetővé teszi, hogy a lovas megtanulja megkülönböztetni a lovaglás közben adódó folyton változó helyzeteket
- fejleszti a "lovasérzést", mivel a ló teste által közvetített hatásokat nem zavarják meg a helytelen szárhasználatból adódó torzító hatások.
 

4. Befejezésül
Sok dologról volt szó ebben a kissé hosszúra nyúlt részben, ezért kívánkozik valami összefoglaló a végére. Valójában ugyanis ugyanazt a kérdést jártuk többször is körbe: a szárak a lóval való sokrétű kommunikáció eszközei, nem egyszerű mechanikai hatást, hanem jelzéseket közvetítenek. A lovat arra kell tanítanunk, hogy ezeknek a jeleknek a hatására saját akaratából, saját izomzatát használva hajtsa végre, amit kérünk tőle. Ezért a szár, ha használjuk, sose legyen élettelen zsineg a kezünkben, amit mereven markolászunk. A szár, mint minden eszköz, amit a ló irányítására használunk, elsősorban a tanítás eszköze, a cél azonban az, hogy egyre kevésbé legyen rá szükség. Ha azt tapasztaljuk, hogy nem erre haladunk, akkor érdemes átgondolni a dolgokat, mert valahol eltévesztettük az útirányt.
 

Surján György